Tíz évre bérelne buszokat a főváros

2016. június 22.

Közzétették az előzetes felhívást, de a kormányra várnak a közbeszerzés kiírásával.

Közzétette a BKK az előzetes felhívást közel 150 csuklós busz szolgáltatásmegrendelésére – írja a Népszabadság. Erre alapvetően a metrófelújítás hároméves időszakára van szükség, de a megrendelés tíz évre szól. A jelentkezési határidő június 27.

A BKK vezérigazgatója azt mondta, az előzetes felhívással „időt adnak a piacnak a tenderre való felkészülésre”. Szolgáltatói tapasztalattal bíró cégek jelentkezését várják, amelyek konzorciumi partnerként, illetve alvállalkozóként vonnak be járműgyártókat, köztük akár magyarokat. Dabóczi Kálmán azt reméli, hogy szeptember végére lezárhatják a közbeszerzést, ezután a szerződéskötés és a gyártás 4-6 hónapot vehet igénybe.

A tízéves futamidőt azzal magyarázta a cégvezető, hogy három évre nem lehet ilyen szolgáltatást beszerezni. Ugyanakkor még mindig ott lebeg, hogy ha a kormány a közgyűlés által szabott július 5-i határidőig nem garantálja, hogy kifizeti a többletköltséget, akkor a főváros lengyel buszokat vásárol.

A BKV számítása szerint évente nagyjából 2 milliárd forinttal, tíz év alatt 23 milliárddal kerül többe a szolgáltatásvásárlás a buszbeszerzésnél. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke arra is rámutatott, hogy a BKV a flotta bővítésére készülve új embereket vett fel, akiket több százezer forintért képzett, őket viszont szélnek kell ereszteni, ha a buszpótlást külső vállalkozóval oldják meg.

 

Forrás: 24.hu

Aktuális

2023. november 29.
Az uniós értékhatárok emelkednek, a nemzeti értékhatárok változatlanok maradnak 2024. január 1-től
2023. augusztus 28.
Az új, közbeszerzési szakreferens képzés következő, Támis Norbert által tartott csoportja indul 2023. szeptember 19-én. A csoport biztosan indul!
2023. augusztus 25.
Újabb szereplővel bővül(t) a kormányzati központi beszerző szervek köre: megjelent a 396/2023. Korm. rendelet!
2023. augusztus 23.
Európa legelterjedtebb cégminősítője, a Dun & Bradstreet kiemelkedőnek értékelte cégünk pénzügyi stabilitását.