Növekvő verseny és százszázalékos átláthatóság

2018. január 25.

Növekvő verseny és százszázalékos átláthatóság a magyar közbeszerzési piacon

Egyre több vállalkozás vesz részt a magyar közbeszerzési eljárásokon: 2017-ben átlagosan közel 8 cég pályázott egy-egy megbízásra. Emellett tavaly 2016-hoz képest mintegy 45%-kal csökkent a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások száma, ami szintén azt mutatja, hogy növekszik a verseny a közbeszerzések terén. Az Európai Bizottság értékelése szerint az átláthatóság százszázalékos, ami azt jelenti, hogy a közbeszerzésekkel kapcsolatos minden információ nyilvános és bárki számára elérhető.

2017-ben összesen 8.811 közbeszerzési eljárást írtak ki hazánkban, melyek összértéke elérte a rekordot jelentő 3457 milliárd forintot, ami több mint 70%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Ez az összeg a teljes magyar GDP (bruttó hazai össztermék) mintegy 9,8%-át teszi ki. A közbeszerzési piac mérete jelentősen nőtt tehát tavaly és ezzel párhuzamosan fokozódott a verseny is: míg 2016-ban átlagosan 6 vállalkozás indult el egy-egy közbeszerzési pályázaton, 2017-re ez a szám 8-ra nőtt.

„A magyar gazdaság egészét tekintve jó hír, hogy jelentősen bővült tavaly a közbeszerzési piac. Az pedig különösen fontos, hogy egyre több vállalkozás gondolja úgy, hogy érdemes elindulni a közbeszerzési pályázatokon, a növekvő verseny ugyanis a visszaélések kockázatának mérséklődését hozza magával” – értékelte a 2017-es közbeszerzési statisztikákat Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke.

A versennyel párhuzamosan pedig az Európai Bizottság belső piaci eredménytáblája szerint a transzparencia, a közbeszerzések átláthatósága is nőtt, ami 2016-ban elérte a száz százalékot.

„A Közbeszerzési Hatóság egyik fontos feladata, hogy biztosítsa a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos adatok, információk nyilvánosságát. Az Európai Bizottság szerint ebben a mutatóban kiváló teljesítményt nyújtunk, hiszen százszázalékosra értékelték az átláthatóságot. Online felületünk, a kozbeszerzes.hu weboldal mellett, tavaly útjára indítottuk a Napi Közbeszerzés nevű okostelefon alkalmazást is, aminek segítségével bárki néhány érintéssel már a mobilján is elérheti a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos hivatalos információkat” – fűzte hozzá Rigó Csaba.

Rekordszinten a kis- és középvállalkozások részvételi aránya

A 2015-ben elfogadott új közbeszerzési törvény rendelkezéseinek köszönhetően az elmúlt évben rekordot döntött a magyar kis- és középvállalkozások által elnyert közbeszerzések összértéke, mely a 2016-os mintegy 826 milliárdról, 2017-ben közel 1460 milliárd forintra emelkedett. Darabszámot tekintve pedig az összes eljárás 82%-át nyerte el hazai kis- és középvállalkozás. A tendencia a várakozások szerint 2018-ban is folytatódni fog.

Nőtt a nyílt eljárások száma

2017-ben a nyílt eljárások száma az uniós értékhatárt elérő közbeszerzésekben elérte a 73%-ot, illetve 2017-re 16%-ra csökkent az egyajánlatos eljárások száma, mely 2015-ben még 27% volt. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások száma pedig 2016-hoz képest majdnem felére csökkent.

„A nyílt eljárások arányának növekedése és a hirdetmény nélküli eljárások számának csökkenése is mind azt támasztják alá, hogy 2017-ben tovább nőtt a verseny és az átláthatóság a közbeszerzési piacon” – fogalmazott a Közbeszerzési Hatóság elnöke.

Szigorú ellenőrzés: több mint 800 millió forint kiszabott bírság

A közbeszerzési eljárások jogszerűtlen lefolytatását a Közbeszerzési Döntőbizottság komoly bírsággal bünteti: 2017-ben a Döntőbizottság 684 jogorvoslattal foglalkozott, és több mint 800 millió forint értékben szabott ki bírságot.  A Hatóság 2015 novembere óta már nemcsak az eljárások jogszerűségét, hanem a szerződések teljesítését is vizsgálja. A szervezet 2017-ben több mint száz ilyen ellenőrzést végzett, melyekből a Döntőbizottság által kiszabott bírságok összegének több mint fele származott. 

Fenntartható közbeszerzések

Az idei évben a Hatóság az átláthatóság és a tiszta verseny biztosítása mellett a fenntarthatóságra is kiemelt figyelmet fordít, meghirdeti ugyanis „A fenntartható közbeszerzések éve” programot.

Most, amikor rekordot dönt az építési beruházások száma, különösen fontos, hogy a közbeszerzési eljárások keretében olyan létesítmények jöjjenek létre, amelyek jövőbe mutató megoldásokkal és technológiával készülnek, hogy hosszú távon, környezetkímélő módon legyenek használhatók. Ezeket a feltételeket már figyelembe veszi a magyar közbeszerzési szabályrendszer, és örömmel jelenthetem, hogy a környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő eljárások mind értékben, mind darabszámban növekednek: 2017-ben 831 ilyen eljárás indult, több mint 100 milliárd forint értékben. A Közbeszerzési Hatóság a legjobb megoldásokat összegyűjti és közzéteszi, erre a célra külön weboldalt alakítunk ki” – hangsúlyozta Rigó Csaba.

 

 

Forrás: Közbeszerzési Hatóság

www.kozbeszerzes.hu

Aktuális

2023. november 29.
Az uniós értékhatárok emelkednek, a nemzeti értékhatárok változatlanok maradnak 2024. január 1-től
2023. augusztus 28.
Az új, közbeszerzési szakreferens képzés következő, Támis Norbert által tartott csoportja indul 2023. szeptember 19-én. A csoport biztosan indul!
2023. augusztus 25.
Újabb szereplővel bővül(t) a kormányzati központi beszerző szervek köre: megjelent a 396/2023. Korm. rendelet!
2023. augusztus 23.
Európa legelterjedtebb cégminősítője, a Dun & Bradstreet kiemelkedőnek értékelte cégünk pénzügyi stabilitását.