Meg lehet nyugodni, megjöttek az EU-pénzek

2016. május 17.

Februárban alig jött európai uniós pénz Magyarországra, de márciusban ismét kinyílt a brüsszeli pénzcsap

Ez pedig már csak azért is fontos, mert az év elején hatalmasat fékezett a magyar gazdaság, a görögök után mi voltunk az EU második legrosszabbul teljesítő országa. A legfőbb oka a megtorpanásnak pedig az volt, hogy kifutottak az uniós beruházások. Emiatt például az első három hónapban több mint negyedével, 27,6 százalékkal esett vissza az építőipar teljesítménye éves alapon. 

A Magyar Nemzeti Bank most közölt havi fizetésimérleg-jelentéséből viszont kiderült, hogy a legrosszabb időszakon talán már túl vagyunk. Az uniós tőketranszferek összege ugyanis a mélypontot jelentő februári 39 millióról 208 millió euróra, nagyjából 65 milliárd forintra ugrott.

Ugyanakkor a Portfolió azt írja, hogy a március végi ugrás vélhetően még az előző 2007-2013-as uniós ciklus beragadt kifizetéseihez köthető, és egyelőre egyetlen centyni EU-forrás sem jött az új, 2014-2020-as ciklus terhére a brüsszeli kasszából.

Közben itthon az új ciklusbeli kifizetések már a 35 milliárd forintot is elérték, így tehát az államkassza által előre megfinanszírozott pályázati támogatások volumene egyre inkább kezd kinyílni. 

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese pont kedden beszélt arról, hogy a kormány kész elmenni a falig Brüsszellel szemben azért, hogy 2018-as választási év végéig lehívhassa az új ciklus támogatásainak döntő részét. Az viszont elég nagy kérdés, hogy mi lesz velünk az után, hogy 2020 után nagyjából végleg kifutnak a jelentősebb uniós támogatások.

 

Forrás: index.hu

Aktuális

2023. november 29.
Az uniós értékhatárok emelkednek, a nemzeti értékhatárok változatlanok maradnak 2024. január 1-től
2023. augusztus 28.
Az új, közbeszerzési szakreferens képzés következő, Támis Norbert által tartott csoportja indul 2023. szeptember 19-én. A csoport biztosan indul!
2023. augusztus 25.
Újabb szereplővel bővül(t) a kormányzati központi beszerző szervek köre: megjelent a 396/2023. Korm. rendelet!
2023. augusztus 23.
Európa legelterjedtebb cégminősítője, a Dun & Bradstreet kiemelkedőnek értékelte cégünk pénzügyi stabilitását.