Közbeszerzési eljárás indult az M4 gyorsforgalmi út kivitelezésére

2016. június 01.

Kiírták a közbeszerzést az M4 gyorsforgalmi út M0-Cegléd közötti szakaszának kivitelezésére

Megjelent a közbeszerzési eljárás az M4 gyorsforgalmi út M0-Cegléd közötti szakasza tervezésére és kivitelezésére kedden, eredményes eljárás esetén az év végén megkezdődhetnek a 44,3 kilométer hosszú út kivitelezési munkálatai.


A közlemény hangsúlyozza: mivel a 4. számú főút az Alföld első számú közlekedési tengelye, kiemelt fontosságú, hogy a települések elkerülésével és a jelenlegi kétszer egysávos út kétszer kétsávos gyorsforgalmi úttá átépítésével elkészüljön az M4 gyorsforgalmi út.
A NIF Zrt. a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából több ütemben valósítja meg a Szolnok megyei jogú város jobb elérhetőségét szolgáló gyorsforgalmi úti kapcsolatot.


A kivitelezést két szakaszban végzik: Üllő-Albertirsa között közel 30 kilométer hosszúságban, illetve Albertirsa és Cegléd között 14,3 kilométeren. 
A beruházás során a meglévő kétszer egysávos szakaszokat kétszer kétsávosra bővítik Albertirsa, Ceglédbercel határán és Ceglédbercel, Cegléd közigazgatási területén. 
A meglévő kétszer kétsávos utat felújítják Ceglédbercel után. Új nyomvonalú út épül közel 29 kilométeren Üllő, Gyömrő, Péteri, Gomba, Monor, Monorierdő, Pilis és Albertirsa elkerülése érdekében. 
Az útszakaszon 9 különszintű forgalmi csomópont, 3 új felüljáró és 15 új aluljáró épül. Komplex pihenő épül Cigányszéknél és egy egyszerű pihenő Pilisnél. 
A kétszer kétsávos szakaszon óránként 110 kilométeres sebességgel lehet majd közlekedni - tájékoztatott a NIF.
 

Forrás: szolnokinaplo.hu

Aktuális

2023. január 27.
Az új, közbeszerzési szakreferens képzés következő, Támis Norbert által tartott csoportja indul 2023. február 7-én. Még lehet jelentkezni!
2022. december 22.
81 db közbeszerzési szerződést biztosan ellenőrizni fog jövőre a Hatóság, íme a lista!
2022. október 12.
Az új, közbeszerzési szakreferens képzés következő, Támis Norbert által tartott csoportja indul 2022. november 24-én. Már lehet jelentkezni!
2022. október 06.
Október 10-ig minden szerződéses partnert nyilatkoztatni kell az orosz szankciós tilalmi rendelet kapcsán!