Közbeszerzési tanácsadás

Közbeszerzési
tanácsadás

Munkatársaink jelentős tapasztalattal rendelkeznek közbeszerzési eljárások lebonyolításában és ajánlattevők támogatásában is, így pontosan tudják, hogy milyen lehetséges buktatókra kell felhívniuk a közbeszerzési ejárások kapcsán ajánlatkérők és az ajánlattevők figyelmét.

A mai magyar közbeszerzési gyakorlatban a jogszabályok ismerete szükséges, de nem elégséges feltétele a sikeres közbeszerzésnek (akár ajánlatkérői, akár ajánlattevői oldalon), szükséges ismerni a joggyakorlatot is, mivel a jogszabályok valódi alkalmazási problémáira sokszor csak a Közbeszerzési Hatóság iránymutatásaiból vagy éppen a Közbeszerzési Döntőbizottság határozataiból kapunk válaszokat.

Kollegáink a mindennapi tanácsadói munka során figyelembe veszik nemcsak a jogszabályok tételes rendelkezéseit, hanem a kapcsolódó joggyakorlatból fakadó tapasztalatokat is.

Közbeszerzési tanácsadás bevezető
Oktatás bevezető dekor

A közbeszerzésre gyakran úgy tekintünk, mintha az egy ördögi tudomány lenne. Mindez nem alaptalan feltételezés! Ennek oka a rendkívül szerteágazó, összetett jogszabályi környezetre vezethető vissza, amelynek sajnos állandó jellemzője a folyamatos változás, emiatt kijelenthető, hogy nemcsak a jó pap, hanem a jó közbeszerző is “holtig tanul”

Azonban a sikeres közbeszerzésnek a jogszabályi környezet pontos ismeretén túl számos egyéb előfeltétele is van:

  • ajánlatkérőként képesnek kell lennünk pontosan és versenysemlegesen megfogalmazni, hogy mit is szeretnénk beszerezni
  • ismernünk kell a piacot, hogy elvárásainkat ahhoz (is) igazítva tudjuk megfogalmazni, megelőzve egy több hónapos közbeszerzési eljárás végén az eredménytelenséget
  • ajánlattevőként meg kell “barátkoznunk” a közbeszerzési eljárások végtelen formalizáltságával és a néha értelmetlennek tűnő dokumentumokkal, meg kell értenünk, hogy a közbeszerzési eljárások merőben eltérően működnek a mindennapi szerződéskötésektől
  • arányos és egyúttal teljesíthető feltételeket kell megfogalmazni az ajánlattevőkkel szemben, annak érdekében, hogy a teljesítésre alkalmatlan ajánlattevők “kihulljanak a rostán”, de mindenki fennmaradjon, aki képes lehet a szerződésszerű teljesítésre

…és itt érkeztünk el a közbeszerzések valódi céljához, melyről a szereplők nagyon gyakran megfeledkeznek: a közbeszerzés elsődleges célja nem az, hogy jogorvoslat nélkül folytassunk le egy eljárást, hanem az, hogy a többhónapos “procedúra” végén találjunk egy olyan szerződő partnert, akit képesnek ítélünk a szerződésszerű teljesítésre.

Egyszóval a közbeszerzés célja: az ajánlatkérő igényének kielégítése egy meglehetősen összetett szabályozás keretei között, és ennek eredményeként szerződés kötése és annak megfelelő teljesítése.

A hatályos közbeszerzési törvény 27. § (3) bekezdése értelmében az alábbi esetekben KÖTELEZŐ bevonni a közbeszerzési eljárásba felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót (FAKSZ-ot):    

  • valamennyi, részben vagy egészben európai uniós forrásból megvalósuló közbeszerzési eljárás esetén (kivéve néhány egyedi esetet, ahol keretmegállapodásból történő szerződéskötésre kerül sor)
  • valamennyi, uniós értékhatárt meghaladó árubeszerzés és szolgáltatás megrendelése esetén      
  • valamennyi, 700 millió forintot meghaladó értékű építési beruházás esetén

Irodánk az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) használatával kapcsolatos tanácsadást is vállal, melynek keretében ajánlattevők részére komplett ajánlat-összeállítási szolgáltatást is nyújtunk, vagy igény szerint részt veszünk egyes problémás szituációk megoldásában, segítve Megbízónk eredményes részvételét a megpályázott közbeszerzési eljárásban.

AMIBEN IRODÁNK SEGÍTENI TUD AZ AJÁNLATKÉRŐKNEK ÉS AJÁNLATTEVŐKNEK A SIKERES KÖZBESZERZÉSEK ÉRDEKÉBEN:

A jogi környezet számos jogszabályból (törvény, végrehajtási rendeletek, uniós irányelvek) tevődik össze, amelyek között nem egyszerű az eligazodás, sem az ajánlatkérők, sem az ajánlattevők számára. Mivel a közbeszerzési piac mindkét oldalán aktív résztvevők vagyunk immár másfél évtizede, így ismerjük mindkét oldal problémáit, nézőpontját, ez nagy előny a mindennapi munka során.

Ajánlatkérőként igyekszünk beépíteni az ajánlattevői oldal "elvárásait", már előre, proaktívan kezelni a tipikusan felmerülő problémákat az eljárásokban. Tudjuk, hogy melyek a tipikus ajánlattevői kérdések, ezeket igyekszünk előre kezelni, megelőzve ezzel az eljárások visszavonását, elhúzódását.

Mivel értjük az ajánlatkérői oldal működését, így az ajánlattevői oldalt is ennek megfelelően tudjuk támogatni, meg tudjuk értetni az ügyfelekkel az ajánlatkérői elvárásokat. Ajánlattevői oldalon törekszünk arra, hogy olyan tanácsokat adjunk a Megbízóinknak a tenderek során, amelyek valóban segítenek eligazodni a sokszor tényleg bonyolult ajánlatkérői előírások között. A közbeszerzési eljárások során számos esetben nagyon szerteágazó az ajánlatkérők elvárása, gyakran ugyanarról a kérdésről is teljesen eltérő az álláspont, ilyenkor jól jön egy olyan tanácsadó, aki érti, hogy mit és miért kér az ajánlatkérő.

Nyilvánvaló, hogy mindent mi sem tudhatunk, hiszen ez ebben a szakmában eleve lehetetlen küldetés, de arra garanciát tudunk vállalni, hogy a mindennapi munkánk során minden esetben az aktuális joggyakorlatot is figyelembe véve, proaktívan és az ügyfeleink érdekét maradéktalanul szem előtt tartva látjuk el a megbízásainkat, bármely oldalon is működjünk!

Igény szerint angol nyelven is nyújtjuk szolgáltatásainkat!

Ajánlatkérőknek nyújtott szolgáltatásaink:

  • közbeszerzési eljárások teljeskörű lebonyolítása az előkészítéstől egészen a szerződéskötésig
  • eseti közbeszerzési tanácsadás
  • folyamatos közbeszerzési támogatás tanácsadói szerződés keretében
  • közbeszerzési szabályzat összeállítása
  • közbeszerzési állásfoglalások készítése
  • közreműködés az éves közbeszerzési terv összeállításában
  • képviselet jogorvoslati eljárásokban
  • közbeszerzési értékhatár alatti versenyeztetési eljárások teljeskörű lebonyolítása
  • közbeszerzési oktatás, melynek részletei honlapunk „Oktatás” menüpontjában megtalálhatók

Ajánlattevőknek nyújtott szolgáltatásaink:

  • eseti közbeszerzési tanácsadás
  • folyamatos közbeszerzési támogatás
  • kifejezetten az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer használatához kapcsolódó tanácsadás, támogatás
  • tenderfigyelés
  • részvételre jelentkezések / ajánlatok összeállítása
  • ajánlattevő támogatása a közbeszerzési eljárás során
  • részvétel a tárgyalásokon
  • előzetes vitarendezési kérelmek összeállítása
  • jogorvoslati kérelmek összeállítása, képviselet jogorvoslati eljárások során
  • közbeszerzési oktatás, melynek részletei honlapunk „Oktatás” menüpontjában megtalálhatók

Partnereink, akiknek köszönjük a
bizalmat:

Országos Onkológiai Intézet
BM Katasztróvédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ
Budapest VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat
Központi Statisztikai Hivatal
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Budapest Főváros XXI. kerület Csepel Önkormányzata
Ernst & Young Tanácsadó Kft.
LINDE GÁZ Magyarország Zrt.
Mercarius Flottakezelő Kft.
Stadler Trains Magyarország Kft.
Wolters Kluwer Kft.
MERMEC S.p.A.
Beckman Coulter Magyarország Kft.
Nemzeti Akkreditáló Hatóság
Illés Holding
MMV Magyar Magánvasút Zrt.
XCOPY Kft.
PC Trade Systems Kft.
FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft.
Király Szabadidősport Egyesület
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata
6x6 Taxi
CoreFiling Ltd.
Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal
Radiometer Magyarország Kft.
Eurosense Kft.
Debreceni Egyetem
Budapesti Közlekedési Központ Zrt.
Magyar Víziközmű Szövetség
Magyar Nemzeti Levéltár
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Fővárosi Törvényszék
MPO Magyar Posta Oktatási Szolgáltató Kft.
Budapesti Sportszolgáltató Központ
FORNAX ICT Infokommunikációs Megoldások Kft.
Duna Autó Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
SADE-Magyarország Mélyépítő Kft.
Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft.
Diamond Top Consult Kft.
VEZINFÓ Kiadó és Tanácsadó Kft.
Közbeszguru Kft.
Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet
EXANDAS Szolgáltató Kft.
UV Újpesti Vagyonkezelő Zrt.
Hévíz-Balaton Airport Kft.
Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV Zrt.)
GKF Csoport
SBS Szerelő Javító és Szolgáltató Kft.
Dr. Jaczó Dániel Ügyvédi Iroda
Magyar Építő Zrt.
Dräger Medical Magyarország Kft.
SIAD Hungary Kft.
QUALIFORM Alumíniumipari Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
Felsőzsolca Város Önkormányzata
Vát Község Önkormányzata
Szászberek Községi Önkormányzat
Hidasnémeti Község Önkormányzata
Tomor Község Önkormányzata
Pápa Város Önkormányzata
Szigetszentmiklós Város Önkormányzata
Sajópálfala Község Önkormányzata
Országos Szlovák Önkormányzat
Mogyoród Nagyközség Önkormányzata
Pusztaszabolcs Város Önkormányzata
Budaörs Város Önkormányzata
Baja Város Önkormányzata
Mikrokozmosz Alapfokú Művészeti Iskola
Bugát Pál Kórház
MEDI-LAB Egészszégügyi Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
LABIMMUN Egészségügyi Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
evotech Kft.
TINTA Könyvkiadó Kft.
Szent Imre Keresztény Általános Iskola,Gimnázium és Szakképző Iskola
4D Soft Kft.
"Csépe és Társai" Élelmiszer- és Vegyiáruforgalmazó Kft.
"PIKNIK" Vendéglátó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
VGÜ Salgótarjáni Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft.
"CSIKÓS ÉS TÁRSA" Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
VÁTI Kht.
VASI-KORALL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
VÁLL-KER Vállalkozói és Kereskedelmi Kft.
Vakond Via Építő és Szolgáltató Kft.
Tóth Fűtéstechnika Kft.
Szent Donát Várpalota Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Kft.
Salgó Vagyon Salgótarjáni Önkormányzati Vagyonkezelő és Távhőszolgáltató Kft.
Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft.
ROYAL Sütöde, Kenyér, Pékáru Termelő és Kereskedelmi Kft.
Referencia Építőipari Kft.
Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Kiadó és Oktató Zrt.
Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Parking Kft.
PAPINÓTH Sütőipari Kft.
OLTIS Group a.s.
Nyugat-nógrádi COOP Kereskedelmi Zrt.
NÓGRÁDKER Zrt.
Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt.
Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Zrt.
NATIX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nagyatádi Kórház
MITSUBA Automotive Systems of Europe Autóalkatrész Gyártó Kft.
Mirrotron Kft.
Mecsek Média Lapterjesztő és Szolgáltató Kft.
Mátra Cukor Zrt.
Majsa-Pite Sütőipari Kft.
Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete
Kuhn Földmunkagép Kft.
KOSZTA SPED Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
KOLPING Családi Hotel Vagyonkezelő Kft.
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Ráckevei Tankerülete
KÁ-VA Kereskedelmi Szolgáltató és Termelő Kft.
KAONA Műanyagipari Kft.
Kanizsa Kárpit Bútorgyártó és Kereskedelmi Kft.
HUNGARO-CASING Kereskedelmi Kft.
HORVÁTH KLÍMA, Műszaki és Szolgáltató Kft.
Go Green Nonprofit Kft.
Geotech-Group Kft.
GASTSZOLG Kereskedelmi Vendéglátó és Szolgáltató Kft.
FOTON Nyílászáró Szerkezeteket Gyártó és Forgalmazó Kft.
Kerékgyártó és Társa Kft.
FERROBETON Dunaújvárosi Beton- és Vasbetonelem-gyártó Zrt.
FENYŐ THERM Faipari Kft.
Európa-Pék Export, Import Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
EuroKnife Termelő és Kereskedelmi Bt.
EGLO Magyarország Termelő Kft.
DMK Dombóvári Műanyagipari Kft.
CLEAR Magyarország Szolgáltató Zrt.
Clean-Team Takarító Kft.
Borsodi Mûhely Fémmegmunkáló Kft.
Bonbonetti Choco Kft.
Bolax Kft.
Bészer Kft.
Anderson Communications Kft.
A.T.S. 2003 Vagyonvédelmi Zrt.
AUTÓ-FÜRED Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Babati és Társa Húsfeldolgozó és Kereskedelmi szolgáltató
Baja Energetika Kft.

Aktuális

2023. november 29.
Az uniós értékhatárok emelkednek, a nemzeti értékhatárok változatlanok maradnak 2024. január 1-től
2023. augusztus 28.
Az új, közbeszerzési szakreferens képzés következő, Támis Norbert által tartott csoportja indul 2023. szeptember 19-én. A csoport biztosan indul!
2023. augusztus 25.
Újabb szereplővel bővül(t) a kormányzati központi beszerző szervek köre: megjelent a 396/2023. Korm. rendelet!
2023. augusztus 23.
Európa legelterjedtebb cégminősítője, a Dun & Bradstreet kiemelkedőnek értékelte cégünk pénzügyi stabilitását.